Provident
blog
Bortúra Magyarországon

2019-08-16

Szabadon

Bortúra Magyarországon

Ugyan a gazdáknak már a nyakán van az idei szüret, számunkra nagyszerű késő nyári vagy kora őszi program lehet egy bortúra Magyarországon.

Ha szeretnéd a lehető legjobban kihasználni a megmaradt szabadnapjaidat egy borozással egybekötött belföldi pihenés során, mindezt ráadásul pénzügyileg tudatosan is, akkor cikkünk épp neked szól! Fedezd fel velünk a magyar borokat és boros eseményeket!

Összegyűjtöttünk néhány példát arra vonatkozóan, hogy mit érdemes megnézni és kipróbálni ha érdekelnek a borrégiók, de természetesen az árak és az egyes szolgáltatások elérhetősége mindig a szezontól függ, itt csak hozzávetőleges összegeket tüntettünk fel, érdemes az utazásunk előtt tájékozódni felőlük!

 

Szekszárdi borvidék

Ez a borvidék kétség kívül meglepetéseket okozhat mindenki számára, aki ide látogat, hiszen a jobbnál jobb pincék szinte egymást érik.

Az itteni borász közösséget az összetartó címkével lehetne a legjobban illetni, hiszen a termelők egységet alkotnak a közös palack, a főbb termelt fajták tekintetében is, mint a kadarka, a kékfrankos és a bikavér.

Az elmúlt évek során a szekszárdi borászok már többször is összefogtak és Fuxli név alatt, közös designnal palackozták le siller boraikat, ezeket a tételeket is érdemes kipróbálni!

A város a gemenci erdő és a Duna szomszédságában terül el, így a látogatásunkat egy kis túrázással, esetleg hajókázással is kiegészíthetjük. A helyi fogásokat sem szabad kihagyni, feltétlenül próbáljuk ki a halételeket és a kihagyhatatlan kakaspörköltet is!

Szekszárd autóval, vonattal és busszal is egyaránt jól megközelíthető, emiatt biztosan nem is kell aggódnunk, csak azon, hogy hány pincét tudunk végig járni.

A termelőkhöz tanácsos előre bejelentkezni, de semmiképpen ne hagyjuk ki a kisebb pincéket se a túránkból. Látogatásunk során útba ejthetjük a Bodri Pincét, megkóstolhatjuk Vida Péter borait, de a Heimann Pincéről se szabad megfeledkeznünk.

A szállást már kb. 8.600 – 9.600 Ft/ fő/ éjszaka találunk egy kétágyas szobában, a Bodri vendégházaiban, ami tartalmazza a reggeli árát is. A birtokon továbbá földalatti kupolás római fürdőben, jakuzziban és szaunában is lazíthatunk, de a főépületben található Optimus Étterem fogásait is próbára tehetjük. Az étlapon szereplő ételek nem csak különlegesek, de mindegyikhez találunk egy hozzá passzoló bort is.

Az élmény akkor lesz csak igazán komplex, ha azt egy bortúrával egészítjük ki. A Bodri Birtokon is lehetőség van arra, hogy bejárjuk a környéket miközben helyi borászatokat látogatunk meg, megnézzük a dűlőket, és persze többféle bort is megkóstolunk. Ennek az ára attól függ, hogy hányan veszünk részt rajta és persze, hogy melyik típusú túrán nagyjából 18.000 forintra tehető, ami viszont az étkezést is tartalmazza.

 

Tokaj

A tokaji aszú világhírt hozott Magyarországnak, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen az édes bor rendkívül karakteres, illatos. Éppen ezért nekünk is érdemes legalább egyszer felkeresni ezt a borrégiót.

Ha Mádra látogatunk, akkor egy helyen megtalálunk több nagyobb pincészetet is, így szállást is érdemes ide foglalnunk. A klasszikus Mádi Kúria Hotelben a főszezonban kb. 11.000 Ft/ fő/ éjszaka szállhatunk meg egy kétszemélyes szobában és élvezhetjük a medencét, a szaunát és a pezsgőfürdőzést is a borozáson és a finom falatokon túl.

Vétek lenne úgy megnézni Tokajt, hogy kihagyjuk a régiót megreformáló Szepsy István borait, amit jelenleg az Első Mádi Borházban kóstolhatunk meg. Az ára palackonként 4.000 forint felett kezdődik, ezért is javasolt olyan helyen kipróbálni, ahol kérhetjük deciliterenként is.

A Holdvölgy Birtok különleges boraival a borszaküzletben csak elvétve találkozhatunk, így mindenképpen érdemes felkeresni őket és bejárni a Mád legkiterjedtebb pince rendszerét, amit 3 szintes és 2 km hosszú. A Holdvölgy borok palackonként már 2.500 forintért elérhetőek, míg a felső határ sokkal feljebb van, a ritkább borokért több, mint 20.000 forintot is elkérnek.

A térségben az élet persze nem csak a borok és a szőlő körül forog, számtalan kulturális programot is találunk, rendszeresek a koncertek, a színdarabok és az előadások is a tokaji Fesztiválkatlanban, ami Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne.

 

Balaton

A Balaton tagoltságának köszönhetően több borvidéket is a magáénak tudhat, így, ha errefelé járunk, akkor találkozhatunk a Balaton-felvidékkel, a Badacsonnyal, a Balatonfüred – Csopak borvidékkel, Zalával, Somlóval és a Balatonboglári borvidékkel is. Akár a nyaralásunkat is vegyíthetjük a borok felfedezésével, de egy kellemes túrázás során is beiktathatjuk a helyi pincészeteket.

A Balatont körülölelő híres természeti látképek és városok, már önmagukban is megérnek egy túrát, vagy családi nyaralást, így a balatoni borokkal csak még teljesebb lehet az élmény.

A Balaton környékén talán egy kicsit előnyben is vannak a fehérborok, hiszen a helyi juhfarkot, kéknyelűt, rózsakövet, budai zöldet vagy az olaszrizlinget előszeretettel termelik a gazdák, a tó partján, nyaralás közben is jobban esik egy behűtött fehér bor, mint egy testes vörös bor, amiből persze szintén nincs hiány.

A régióban többek között kipróbálhatjuk a badacsonyi Laposa Pincészetet, ahol a Balatonban gyönyörködve kóstolhatjuk meg a 3 féle dűlőszelektált tételt kb. 2.200 forintért fejenként, ami mellé hideg finomságokat is felszolgálnak. Sajnos azonban itt nem találunk szálláslehetőséget, így ezzel feltétlenül számolnunk kell.

Ellenben a balatonfüredi Figula Pincészettel, ahol lehetőségünk nyílik megszállni a vendégházban, miután megkóstoltuk a pince borait egy bemutató keretei között vagy a borbárban. Míg a szállást két fő részére, két éjszakára kb. 35.000 forintba kerül, addig egy palack bort 1.700 forinttól megvásárolhatunk.

A somlóvásárhelyi Kreinbacher Birtok borait is felfedezhetjük, ahol szintén lehetőség nyílik arra, hogy megszálljunk és még az Ekler Dezső tervezte kortárs épületegyüttest is megcsodálhatjuk. A birtoklátogatás során megnézhetjük, hogyan készülnek a borok és a pezsgők, meglátogatható a Kreinbacher szőlő- és bortörténeti kiállítása, a régi vincellérházak, valamint a dűlőtúra részeként a gyönyörű panorámát ígérő Kőkonyha, a Taposó-kút és Somló kápolnáit is szemügyre vehetjük. A boraikat már 1.800 forintért megvásárolhatjuk, a pezsgők ára viszont 4500 forintnál kezdődnek. A szállás kb. 41.000 forintba kerül 2 főnek, 1 éjszakára.

 

Látogass el borfesztiválokra!

A borrégiókat akár a borfesztiválokon keresztül is megismerhetjük, hiszen rendszeresen szerveznek eseményeket köréjük. Általában augusztus 16. és 20. között rendezik meg a balatonboglári szüreti fesztivált, ahol az egész család jól szórakozhat a Balaton partján.

Az ingyenes rendezvényen bemutatkoznak a régió borai mellett az ország kiemelkedő termelői is. Sok más fesztivállal ellentétben, ahol belépőjegyet kell vásárolni, itt szabadon, a kedvünkre barangolhatunk a térségek között és tesztelhetjük a kínálatot. Ráadásul itt nem kell megvennünk egy egész palack bort sem, megkóstolhatjuk a különféle tételeket, mindezt egy-egy deciliterenként kb. 300-500 forintért.

Programokban sem lesz hiány, végig járhatjuk a kirakodóvásárt, gyerekek és felnőttek is részt vehetnek a nekik tetsző koncerteken, de a vidámparkban is eltölthetjük az időnket, ahol megannyi játék vár. Sok balatoni településsel ellentétben Balatonbogláron találunk egy igényes szabadstrandot is, ahol a fesztivál bejárása előtt pancsolhat az egész család!

 

Válaszd a szervezett túrákat

Ha úgy érzed, szükséged lenne egy igazi szakértőre, akkor ne habozz és keress egy szervezett túrát! Elég csak rákeresni és máris megannyi lehetőséggel találkozunk szembe. A legtöbb borrégióban találunk olyan szervezeteket, amik azzal foglalkoznak, hogy az oda érkező turisták megismerhessék a helyi termelőket. Ha kifejezetten olyan lehetőséget keresünk, ahol több pincét is érintő túrában vehetünk részt, akkor is már könnyedén találhatunk kedvezményes lehetőségeket. Kisebb pincéket érintő túrán már kb. 4.500 forintért is részt vehetünk, de ezek a lehetőségek nem tartalmazzák a szállást, amit már magunknak kell rendeznünk.

Egy olyan előre szervezett túrán azonban, ahol 1-2 éjszakára meg is szállunk és nagyobb pincéket is érintünk a kiadásunk kb. 80.000 Ft körüli összegre becsülhető fejenként. Ebben benne van a szállás 2 éjszakára légkondícionált szobákban, borkóstolást 4 pincében, illetve étkezés a hotelben vagy étteremben.

Érdemes többek között a Winelovers oldalát figyelnünk, ahol számtalan boros rendezvényre akadhatunk, akár több napos túrákról, akár egyestés tematikus borkóstolóról legyen szó, mint az „Olaszrizling október” vagy a „Bordói November”. Előre váltva pedig kedvezményesen is hozzájuthatunk a belépőjegyünkhöz kb. 10.000 forintért, ami korlátlan borfogyasztásra jogosít a helyszínen!

 

Te melyik borrégiót fedeznéd fel szívesen?