Provident
blog

A Provident, mint sokszínű munkahely

A megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személyek foglalkoztatása világszerte kardinális kérdés, nincs ez másként Magyarországon sem. Egyre több munkáltató ismeri fel annak szükségességét, hogy a munkahelyi sokszínűséget elősegítsék a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személyek alkalmazásával.

Jelenleg hazánkba a megváltozott munkaképességű emberek kevesebb, mint egy harmada rendelkezik állandó munkahellyel, annak ellenére, hogy ennél sokkal többen lennének képesek, és hajlandóak is munkavállalásra.

Évről-évre kiosztásra kerül a Fogyatékosság-barát Munkahelyek díj, melyre minden évben egyre több pályázat érkezik, a Provident már több ízben is elnyerte ezt a megtisztelő díjat.

 

„A Provident olyan, mint egy nagy család, sokszínű, büszkén vállalja és támogatja is ezt a sokféleséget.”

Az idézet vezérigazgatónktól, Szirmák Botondtól származik, mely jól tükrözi a Provident hozzáállását a dolgozóihoz.

Fontosnak tartjuk azt, hogy esélyt adjunk azoknak is, akik az átlagnál kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, ezáltal nem csak munkahelyet biztosítunk, de a munkahelyi diverzitás jó hatással van a dolgozók nyitottságára és társadalmi érzékenységére is.

Cégünk támogatja a megváltozott munkaképességű emberek munkavállalását, jelen pillanatban 131 fő dolgozik a Providentnél. Majdnem minden munkakörben tudjuk őket alkalmazni, mint például kereskedelmi munkatárs, flotta adminisztrátor vagy HR ügyintéző. Számukra több kényelmi szolgáltatás is elérhető, ilyen például a heti szintű fogadóóra, vagy a szakvéleményeik lejártának figyelemmel követése.

Évek óta csatlakozunk a Sokszínűségi héthez, idén az Oázis tréning 2.0 kezdeményezéssel vettünk részt, ahol többek között önismereti tréningen vehettek részt az érintettek.

Terveink között szerepel egy „Diversity day” megrendezése, ahol minden kolléga egy egész napos betekintést nyerhet a megváltozott munkaképességűek életébe. Különböző „játékok” során megtapasztalhatják milyen másnak lenni, például kerekesszékes feladatok, vagy vakon eljutni A-ból B pontba.

 

Kismamák a Providentnél

A megváltozott munkaképességűeken kívül kiemelt figyelmet kapnak az anyák is, jelenleg 137 tartósan távollévő kismama van a Provident állományában.

Új kismama programunk bevezetésével GYES-re távozó kolléganők ajándékba kapnak egy Providentes kismama tudástár füzetet, valamint egy plüssmackót, melyet megváltozott munkaképességű dolgozóink készítenek nagy szeretettel. A vállalathoz való visszatérésüket is támogatjuk telefonos kapcsolattal, valamint konferenciákra és csapatépítő programokra való meghívással.

A Provident minden generációra gondol, iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig bezárólag. Nyugdíjas munkavállalóink száma folyamatosan növekszik, hiszen egyre többen ismerik fel a szellemi aktivitás jelentőségét.

 

Gyakornoki élet a Providentnél

Gyakornokaink is fontos szerepet töltenek be a vállalat mindennapjaiban, jelenleg 4 területen is alkalmazunk dolgozni vágyó fiatalokat: marketing, pénzügy, kommunikáció, HR és kapacitástervezési feladatokat látnak el. Mentori programunk segítségével hasznos, életre szóló tapasztalatot szerezhetnek, melyet későbbi munkahelyeiken is sikeresen alkalmazhatnak.

Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen családias környezetet sikerült teremtenünk a Providentnél, ahol mindenki számíthat a támogatásra. Hiszünk a sokszínűségben és folyamatosan igyekszünk minél többet, és hatékonyabban tenni megvalósulásáért a jövőben is.