Az egyetemi életkezdés pénzügyi szempontból is az egyik legszabadabb életszakasz, ugyanakkor számos kihívást és buktatót is tartogat. Először kell igazán önállóan döntened arról, hogy mire költesz, mennyit teszel félre, és hogyan osztod be a rendelkezésedre álló pénzt úgy, hogy a hónap végén se maradj teljesen üres pénztárcával. A jó hír az, hogy néhány egyszerű szokással sokkal átláthatóbbá teheted a pénzügyeidet. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan tervezheted meg a havi költségeidet, min spórolhatsz a mindennapokban, és milyen lehetőségeid vannak arra, hogy a tanulás mellett a bevételeidet is növeld.
Így láthatod át a legfontosabb egyetemi költségeket
Mikor a bőröndünkkel a kezünkben, és egy kamaszkorral a hátunk mögött megérkezünk a választott egyetemi városunkba, nem a pénzügyi stratégiánk kidolgozásán fog járni az eszünk. Egészen addig, amíg az első, vagy a sokadik gólyabuli másnapján rá nem nézünk a bankszámlánkra, és leginkább sírni támad kedvünk.
Ha szeretnéd megelőzni ezt az élményt – vagy éppen a megismétlődését akarod elkerülni -, fontos, hogy már az egyetem elején megtanuld beosztani a pénzedet. Ennek elsődleges lépése a bevételi forrásaid számbavétele: mennyi pénzt kapsz otthonról, mennyit az ösztöndíjakból és hány órát tudsz dolgozni? Ebből kiszámolhatod, mennyit tudsz egy hónapban költeni úgy, hogy még egy kis tartalék is maradjon vészhelyzet esetére.
Az is hasznos lehet, ha csoportosítod a havi költéseid. Ha nem vonz a kockásfüzet, ne aggódj: a legtöbb netbank applikációja ma már tökéletesen nyomon követi, és akár kategorizálja is a kiadásaid. Így láthatod, mennyi megy el egy hónapban nélkülözhető, és mennyi az igazán fontos dolgokra.
Pénztárcabarát megoldások a lakhatásra és a mindennapokra
A diákévek alatt a lakhatás és a mindennapi megélhetés viszi el a költségvetés jelentős részét, ezért már néhány tudatos döntéssel is sokat lehet spórolni. A legolcsóbb lakhatási lehetőséget általában a kollégium jelenti, ahol az albérleti díjakhoz képest jóval alacsonyabb havi költségekkel lehet számolni. Nyilván nem nyújt akkora kényelmet, mint egy önálló albérlet, de az egyetemi évekhez kicsit a kolis vadromantika is hozzátartozik. Hidd el, több száz korodbeli egyetemistával összezárva rengeteg felejthetetlen élményben lesz majd részed. Fontos tudnod ugyanakkor, hogy a férőhelyek száma korlátozott, ezért érdemes időben utánanézni a jelentkezési feltételeknek és határidőknek.
Provident tipp: Válasszátok a Provident heti kölcsönét, vagy akár a havi kölcsönét és valósítsátok meg az elképzeléseiteket!
Ha mégis az albérlet kényelme mellett döntesz, a leggazdaságosabb megoldás, ha – lehetőség szerint – valamelyik barátoddal, szaktársaddal, vagy akár többen vesztek ki egy lakást. A bérleti díj mellett így a rezsi, az internet és más közös kiadások is többfelé oszlanak, ami jelentősen csökkentheti az egy főre jutó havi terheket.
A mindennapi kiadásokon szintén sokat lehet faragni. A rendszeres éttermi étkezés simán elviheti a bevételed akár több, mint felét is. Válaszd inkább az egyetemi menzát – ha van -, vagy keress a közeledben olcsó, de finom kifőzdéket, ahol lehetőséged van napi menüt kérni. Persze, anyagilag még mindig akkor jársz a legjobban, ha magadnak főzöl. Érdemes előre megtervezni a heti menüt, bevásárlólistát írni, és csak azt megvenni, amire valóban szükséged van. Ezzel nemcsak az impulzusvásárlásokat kerülheted el, hanem az élelmiszer-pazarlást is csökkentheted.
A diákigazolványhoz kapcsolódó kedvezményeket is érdemes minél több helyzetben kihasználni. A költséghatékony közlekedés mellett – az országbérlet ára pl. diákként alig éri el a 2000 forintot – számos kulturális program, múzeum, mozi vagy más szolgáltatás is kínál kedvezményes belépőt a diákok számára.
A tankönyveken és szakirodalmon pedig úgy spórolhatsz, ha új példányok helyett használt könyveket vásárolsz felsőbb éves hallgatóktól, vagy rendszeresen használod az egyetemi és városi könyvtárak gyűjteményét. Hiszen az egyetemi életérzéshez az ódon falak közötti könyvtárazás is hozzátartozik, különösen a vizsgaidőszakban.
Hogyan keress pénzt a suli mellett?
A képzés elején még nagy eséllyel az otthoniak támogatására vagy szorulva, hiszen az ösztöndíjakat általában csak hónapokkal később kezdik folyósítani, ráadásul az egyetemkezdés nehézségei (és persze örömei) valószínűleg annyira lekötik az energiáidat, hogy dolgozni sincs elég időd. Ha szerencsés vagy, és a későbbiekben is támogatni tudnak, ez az összeg lehet a legbiztosabb, állandó bevételed, amelyre mindig alapozhatsz. Erre rakódhatnak rá aztán azok a gyakran változó összegű pénzek, amelyeket te keresel meg magadnak.
Na de honnan tehetsz ezekre szert?
Egyetemi ösztöndíjak
Magyarországon az ösztöndíjak összege egyetemfüggő, de sajnos arra nem érdemes számítani, hogy pusztán belőlük fenn fogod tudni tartani magad. Ennek ellenére hasznos és stabil jövedelemkiegészítést jelenthetnek. Ha jó jegyeid vannak, az átlagok alapján automatikusan tanulmányi ösztöndíjban részesülsz. Szociális ösztöndíjra viszont magadtól kell pályáznod.
Ha érdekel a tudomány világa, nézz körül az egyetem oldalán, sok helyen van lehetőség különféle tudományos és kiválósági ösztöndíjak elnyerésére, amelyek viszont már nagyobb összeget hozhatnak.
Diákmunka
Az legkézenfekvőbb megoldás a diákmunka, amelyből ma már az alkalmi feladatoktól az irodai és adminisztratív munkákon át egészen a szakmai gyakornoki pozíciókig számos lehetőség közül választhatsz. Különösen praktikus lehet iskolaszövetkezeten keresztül munkát vállalni. Az ilyen állások egyik nagy előnye, hogy sok esetben rugalmasan alakítható a beosztás, így a munkát könnyebb összehangolni az órákkal, a vizsgaidőszakkal és a tanulással. Emellett az iskolaszövetkezet a munkavállaláshoz kapcsolódó adminisztráció terhét is leveszi a válladról.
Kisebb, alkalmi munkákkal szintén kiegészítheted a bevételeidet. Ilyen lehet például a korrepetálás, a rendezvényeken végzett munka, az adminisztráció vagy az otthonról végezhető feladatok. A választásnál azonban mindig nézd meg, hogy a munkaadó megbízható-e, pontosan milyen feladatokat vár el, és előre tisztázottak-e a fizetési feltételek.
A stabil anyagi helyzethez nem elég pusztán sokat keresni – legalább olyan fontos a pénzügyi tudatosság. Akár úgy is dönthetsz, hogy az egyetem elején több összeget költesz szórakozásra – a lényeg, hogy ne lépd túl az erre szánt keretet, és lehetőség szerint félre is tudj rakni egy keveset.
| Bevételi forrás | Előnyök | Hátrányok |
| Családi támogatás | Kiszámítható és stabil bevételi forrás lehet, különösen az egyetem első időszakában. | Nem mindenki számára elérhető, és az összeg a család anyagi helyzetétől függ. |
| Tanulmányi ösztöndíj | Rendszeres pluszbevételt jelenthet, és a jó tanulmányi teljesítményt is jutalmazza. | Az összeg egyetemenként eltérő lehet, és a jogosultság fenntartásához folyamatosan jó eredményekre van szükség. |
| Szociális ösztöndíj | Fontos segítséget jelenthet azoknak, akiknek nagyobb szükségük van anyagi támogatásra. | Pályázni kell rá, igazolásokat kérhetnek, és nem minden jelentkező jogosult rá. |
| Tudományos és kiválósági ösztöndíjak | Akár magasabb összegű támogatást is jelenthetnek, miközben a szakmai fejlődést is segítik. | Általában kiemelkedő teljesítményhez, pályázathoz vagy plusz szakmai munkához kötöttek. |
| Diákmunka | Rendszeres bevételt, munkatapasztalatot és akár szakmai kapcsolatokat is adhat. | Időt vesz el a tanulástól és a pihenéstől, ezért jól kell összehangolni az egyetemi kötelezettségekkel. |
| Alkalmi munkák | Rugalmasan vállalhatók, és gyorsan kiegészíthetik a havi bevételeket. | A bevétel általában kevésbé kiszámítható, és nem mindig van folyamatosan elérhető munka. |
Az egyetemi életkezdést akkor tudod a legjobban élvezni, ha megtanulod kezelni a pénzügyeidben is rád szakadó szabadságot. Ehhez nem kell bonyolult pénzügyi tervet készítened: már az is sokat számít, ha tisztában vagy a havi bevételeiddel, előre számolsz a legfontosabb kiadásokkal, és rendszeresen ránézel arra, mire megy el a pénzed. A cél nem az, hogy minden forintot görcsösen félretegyél, hanem hogy te irányítsd a pénzügyeidet, ne pedig azok téged. Ha már az egyetem elején kialakítasz néhány tudatos pénzügyi szokást, kisebb eséllyel ér majd kellemetlen meglepetés a hónap végén – és közben azokra az élményekre is marad pénzed, amelyekre szívesen emlékszel majd egy életen át.
Jelen cikk általános jellegű tájékoztatást nyújt a részletezett témával kapcsolatban. A cikk nem minősül útmutatónak, tanácsnak. Kérjük, hogy minden esetben olvasd el a témában fellelhető egyéb információs tartalmakat, illetve kérd szakértő segítségét.