Provident
blog

Utazás 2021 nyarán – interjú az Utazómajom alapítójával

Mik idén nyáron a legnépszerűbb úti célok, hova érdemes utazni? Milyen szabályoknak kell megfelelned az utazás során, vagy mire kell odafigyelned pakoláskor? A válaszokért olvasd el Tóth Ákossal, az Utazómajom alapítójával készített interjúnkat!

 

Melyen úti célok a legnépszerűbbek idén nyáron a COVID-19 idején?

„Európa egy kis késéssel pontosított és lazított a szabályokon, ezért a nyár legelején még az olyan távolabbi úti célokat választották a legtöbben, mint Dubaj, Maldív-szigetek, Zanzibár vagy Mexikó. Manapság azonban már kikristályosodott, hogy hová és milyen feltételekkel utazhatunk – a magyarok számára leginkább kedvelt mediterrán térségen belül is. A növekvő igényeket a fapadosok azonnal lekövették, ezért rengeteg olcsó közvetlen járat elérhető a népszerű nyaralóhelyekre.

Idén nyáron kiemelkedő a kínálat Görögországba, ahová a járvány előtti időszakhoz képest is sikerült növelni az elérhető úti célok számát. A legnépszerűbbek Korfu, Kréta, Míkonosz, Zákinthosz, Szantorini és Lefkada. Kedvelt célpont még Ciprus, Málta, Kanári-szigetek, Mallorca, de természetesen az olasz tengerpart is. Idén a járvány miatt sokan választják az autós utazást, melynek első számú célpontja Horvátország.”

Utazz 2021-ben nyáron Görögországba!

 

Ti mit ajánlotok, hova és mikor érdemes most utazni?

„A július és augusztus hónapok mindig is a legnépszerűbbek voltak a magyarok körében, habár szerintem sokkal jobb ár-érték arányú utazásokat lehet elcsípni júniusban és főleg szeptemberben. Utóbbit azért is szeretem különösen, hiszen a tenger még nem hűl le, sőt, sok helyen akkor a legmelegebb, a turisták száma jelentősen megcsappan, ami árcsökkenéssel jár. Viszont, ha valaki most szeretné bepakolni a bőröndjét és útnak indulni, akkor neki is jó híreim vannak. Már kellően sok repülőjárat van ahhoz, hogy kényelmesen lehessen úti célt választani, az árak egyáltalán nincsenek az egekben és nagy tömegekre sem kell számítani.

Idén a személyes kedvencünk Lefkada, ahová az Aktion repülőtéren keresztül érdemes érkezni. A gyönyörű görög sziget megannyi látnivalót, kristálytiszta vizű öblöket, lenyűgöző sziklaformációkat és kitűnő gasztronómiát tartogat elérhető áron. Érdemes még Máltára és Ciprusra is vetni egy-egy pillantást, hiszen mindkét szigeten tudjuk ötvözni a tengerparti pihenést és az izgalmas kirándulásokat.

Talán picit kitűnik a listából, de mindenképp szeretném megemlíteni Albániát, azon belül is Saranda és Ksamil városokat, ahol olyan tengerpartok találni, amelyek bármilyen nemzetközi listában megállnák a helyüket. Ha pedig nem szeretnénk repülőre ülni, akkor pedig javaslom a közeli horvát Krk és Pag szigeteket meglátogatni.”

 

Mire kell nagyon odafigyelni utazáskor, milyen új szabályoknak kell megfelelni?

„Talán ez a legnehezebb. A szabályozások napról napra változnak és sajnos nincs egy egységes felület sem, ahol minden ország tekintetében naprakész információkat találnánk. A legpontosabb hivatalos magyar forrás a Konzuli Szolgálat oldalán található, de emellett célszerű figyelni az adott régió idegen nyelvű weblapjait is.

Egyrészről tisztában kell lennünk a beutazási ország szabályaival, ha repülővel megyünk, akkor a légitársaság követelményeivel, esetlegesen az átszálló ország korlátozásaival, végül pedig a hazautazás utáni teendőkkel. Autós utazás esetén a tranzitországok szabályait szintén nyomon kell követni. Célszerű megnézni, hogy van-e kötelező teszt, ha igen, akkor milyen tesztet fogadnak el, illetve mennyivel az indulás előtt kell megcsináltatni. Lehet, hogy az oltás kiváltja a tesztet, de nem mindegy, hogy milyen típusú koronavírus elleni vakcinát kaptunk. Az is változik, hogy a kétdózisú vakcinák esetében az első vagy a második oltás után utazhatunk. Figyelni kell még az esetleges karanténkötelezettségre is, a kötelező biztosításra és a formanyomtatványok kitöltésére.

Szerencsére az Európai Unió július elsejétől egységes szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi, hogy az Uniós digitális Covid-igazolvánnyal rendelkező állampolgárok mentesüljenek a járványügyi korlátozások alól és szabadon utazhassanak az EU-ban.”

 

Mi az, amit a szokásos utazó felszerelés mellett semmiképp sem szabad otthon hagyni?

„Kézfertőtlenítő, maszk. Azonban inkább azt mondanám, hogy a koronavírussal kapcsolatos »parát« érdemes mindenképp otthon hagyni, mert ha végig azon izgulunk, akkor elrontja a nyaralást. Aki fél, az inkább egyelőre maradjon otthon és csak akkor induljon útnak, ha ezt mindenféle rossz érzés nélkül tudja megtenni.”

Utazás 2021 nyarán - ezeket pakold be!

 

Hogyan befolyásolta az árakat, mint például a repjegyek vagy a vonatjegyek árát, de akár külföldön a szállások vagy a szórakozás és étkezés költségeit a koronavírus járvány?

„Habár sokan az árak emelkedését prognosztizálták, éppen az ellenkezője történt. Szerintem nem meglepő, hiszen a légitársaságok, szálláshelyek, vendéglátóhelyek most jóval kevesebb turistáért küzdenek. Soha nem látott repjegyár akciókat hirdetnek a fapadosok, szinte bármelyik európai desztinációra 20 ezer forint alatti áron lehet foglalni retúr repülőjegyet idén nyárra. Nem ritkák az 7-10 ezer forintos jegyek sem olyan nyaralóhelyekre, mint Míkonosz, Bari, Rimini, Korfu, Szicília vagy Szardínia.

A szállásárak nem csökkentek ilyen drasztikus mértékben, de emelkedésről semmiképp sem lehet beszélni. A kisebb kínálat miatt lehet, hogy nem pont a szeretett hotelünk lesz a legjobb választás ezen a nyáron, ezért célszerű egy picit jobban beleásni magunkat a szálláskeresésbe.

Étkezés tekintetében nincs jelentős változás egyik irányban sem, ezzel szemben jelenleg a legtöbb országban még a szórakozási lehetőségek igen korlátozottak, és mi is inkább a szabadban lévő programokat ajánljuk egy éjszakai bár helyett. Jobb félni, mint megijedni!”

 

Mit várhatunk a késő nyártól, illetve az ősztől utazás tekintetében? Milyenek a kilátások?

„A vírushelyzet folyamatosan változik, ezért teljes mértékben kiszámíthatatlan a jövő. Bízunk abban, hogy nem lesznek a korábbihoz hasonló komoly korlátozások, de ezt egyelőre nem lehet kizárni. Több példát is láttunk már arra, hogy az oltások ellenére a lazítás után újabb korlátozó intézkedések bevezetésére volt szükség. Általánosságban elmondható, hogy azon országok, amelyek a turizmusnak jobban kitettek, tehát a bevételük jelentős része ebből a szektorból származik, azok már csak a gazdasági érdekek miatt is megengedőbbek a járvány alatt. Attól nem tartunk, hogy nem lesz hová utazni egy esetleges újabb hullám alatt, de az szinte biztos, hogy főleg itt Európában a nagy nyári lazítások után valamilyen szigorítás következik.”

„Éppen ezért, és azért, mert most rendkívül jó áron tehetitek meg, utazzatok minél többet a nyáron!”
Tóth Ákos, az Utazómajom alapítója