Provident
blog
A festékek egyszeregye

2019-02-26

Tudatos tippek

A festékek egyszeregye

A fűrészporos festék ideje már bőven lejárt, a festék – és színtrendek viszont idén is hasítanak, vibrálóan élettel telivé és otthonossá változtatva a lakásunkat. A felújítás egyik legfontosabb, az utolsó fázis meghatározó feladata kiválasztani a megfelelő festéket az ingatlan egyes részeibe. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a fontos infókat, amit figyelembe kell vennünk, ha úgy döntünk itt az ideje a mázolásnak!

Mindent a festék típusokról

Alapvetően a beltéri- és a kültéri festékeket különíthetjük el, de ezen belül persze még megannyi alcsoport létezi. A belső tereken használatos festékeket ketté tudjuk szedni, az egyik csoportba a legtöbbet használt diszperziós festékek kerülnek, amik többnyire már teljesen légáteresztő tulajdonságúak. Több előnnyel is rendelkeznek, mint például felületük stabil, könnyen felhordhatóak, vízzel higíthatóak ráadásul bevonatuk is repedésmentes!

A másik csoportba a hagyományos, mész alapú és az enyves festékek kerülnek. Ki ne ismerné azt a kifejezést, hogy „kimeszelünk”, nem is véletlen, hiszen a mész fertőtlenítő hatása széles körben ismert, gyakran alkalmazott módszer, ami a reneszánszát éli. Emellett ráadásul kiváló lég- és páraáteresztő, kopásálló festék hírében áll.

Ezzel szemben azonban az enyves festékek egyetlen jó tulajdonsága a kedvező áruk. Tulajdonságaikat tekintve nem sok pozitív mondható róluk, hiszen érzékenyek a nedvességre, hajlamosak a penészedésre és, ha netán vastagabb rétegben vinnénk fel könnyedén lepattogzanak.

Melyik a legjobb falfesték?

A kérdésre a válasz nyilván függ attól, hogy hova is szánjuk, de funkcióját tekintve már több opció is létezik, ami segíthet a döntésben. Napjainkban már abszolút kedvenc a kisgyerekes családok körében a mosható beltéri falfesték, hiszen, ami kiömölhet az ki is fog és, ha már így van az miért is ne a falra menne?! A víztaszító festékek mellett a takarítás is garantáltan egyszerűbb és könnyebb lesz,  még csak nem is kell újra festeni, ha egy hirtelen mozdulat következtében a reggeli kávé a falon kötne ki.

A légáteresztő festéket kifejezetten azért szeretik, mert nem gátolja a fal természetes légzését, alkalmazhatóak frissen készült új falak vagy akár vizesedéssel küzdő falak esetében is.

A fürdőszoba festék hasznosságát tekintve az élvonalban szerepel, hiszen olyan különleges adalékokat tartalmaz, ami meggátolja a nedves, párás helységek falfelületein a penészesedést. A legfőbb tulajdonsága mellett kiemelkedik még tartósságával, moshatóságával és könnyű tisztíthatóságával is!

Szerencsére már a különböző helységekbe kivétel nélkül találunk megfelelő festéket, csak keresnünk kell és a minőségi, átgondolt anyaghasználat garantáltan hosszútávú befektetés lesz!

Készen álltok a megfelelő festék kiválasztására?