Ha valami igazán egyedi farsangi maszkot szeretnétek készíteni otthon, közösen a gyermekeddel, vagy ha egyszerűen csak nem szeretnél rá sokat költeni, mutatunk néhány ötletet, amit érdemes lehet megvalósítanod!

A farsangi álarcok hagyománya

A magyar farsangi szokások jellemzően néphagyományokra épülnek, elsősorban német eredetűekre. Számtalan ilyen hagyomány kapcsolódik ehhez az időszakhoz: régen nem csak a tél végének közeledtét ünnepelték farsang alkalmával, hanem a párválasztást is. Emellett a szabályok felrúgásáról is szólt, sőt, a farsangi álarcok viselése is éppen erre vezethető vissza, hiszen az álarcok mögé bújva mindenki bátran mulatozhatott kedve szerint. A farsangi maszkok viselésének másik célja a gonosz, illetve a tél elűzése volt, ehhez a hagyományhoz köthető a mohácsi busójárás is.

Egyszerű papírmaszk készítése

Ha saját farsangi álarcot szeretnétek otthon együtt készíteni gyermekeddel, az egyik legegyszerűbb megoldás a papírmaszk, amelyet leginkább színes és hajlékony kartonlapból érdemes kivágni. Az interneten számos letölthető sablont lehet találni, így nem kell azon aggódnod, hogy megfelelő méretű lesz-e, vagy mekkora távolságba vágjátok ki a szemeknek a lyukakat. Figyelem, ha még nem vagy biztos gyermeked ollóhasználatában, segíts neki, vagy vágd ki helyette a maszkok alapját.

Ha igazán egyedi papírmaszkot szeretnétek létrehozni, két különálló részből állítsátok azt össze! Például állatos maszkok esetében a szem részt felvehetőként készítsétek el, az orr és száj részt viszont egy külön hurkapálcikára tegyétek rá, ami így mozgatható lesz.

Farsangi papírmaszk

Farsangi maszkok otthon, másképp

Nem csak kartonpapírból lehet szép és különleges álarcokat készíteni. Sokan nem is gondolnák elsőre, de egy egyszerű papír tojástartóból is szuper farsangi maszk készülhet! Ehhez először válaszd le a doboz tetejét és vágj rá nyílásokat a szemnek és az orrnak. Ezt követően a maradék tojástartó részekből szarvakat, füleket és egyéb részeket is tudtok készíteni kedvetek szerint. Végül nem marad más hátra, mint a festés, rajzolás és/vagy a csillámokkal való díszítés. Ki gondolta volna, hogy egy átlagos tojástartóból is ennyi mindent ki lehet hozni?

A farsangi álarcok készítéséhez továbbá sikeresen fel lehet használni még különböző, már otthon meglévő alapanyagokat is, például korábbi szülinapokról megmaradt régi papírtányérokat. Nem kell hozzá más, mint egy olló, akril festék, pár színes ceruza vagy filctoll, egy fonal, amivel majd rögzíteni lehet és rengeteg jókedv!

Velencei álarc papírmaséból

Ha komolyabb fába vágnád a fejszét, és a híres velencei álarcokhoz hasonlót szeretnél készíteni otthon, a következő alapanyagokra lesz szükséged: egy műanyag velencei maszk – lehetőleg gipszöntő forma a hobbiboltból; sok-sok újságpapír (az egyszerű napilapok, a színes magazinok nem megfelelőek ezen célra); tapétaragasztó; fehér gesso alapozó; akril festékek bordó, ezüst és arany színben; valamint glitter és csillám a díszítéshez.

A papírmasés alap elkészítése nem nehéz feladat. Először áztasd be a tapétaragasztót meleg vízbe, majd a csomagolásán lévő útmutatót követve hígítsd szörp sűrűségűre. Ezt követően mártogasd bele a ragasztóba a kisebb darab újságpapírokat, és béleld ki a maszk alakú öntőformát. Minden réteget kenj át vékonyan ragasztóval újra, és kezdődhet a folyamat elölről, amíg 4-5 réteg vastagságú nem lesz. Ezután hagyjuk teljesen megszáradni, hogy megszilárduljon.

Ha már teljesen száraz, óvatosan vedd ki a formából és vágd ki a szemeinél (ha teljes arcra készült, akkor orránál is) a lyukakat egy élesebb ollóval. Ezután kend be a fehér gesso alapozóval, amely tökéletes alapját fogja képezni a festékeknek. Végül jöhet a festés és díszítés! Ha igazán autentikus velencei álarcot szeretnél, keress az interneten néhány képet, amelyekről mintázhatod sajátodat.

Velencei papírmasé maszk készítés otthon

Provident tipp: Válaszd a Provident heti kölcsönét, vagy akár a havi kölcsönét és valósítsd meg az elképzeléseidet!

Ti miből készítitek idén a farsangi maszkot otthonra?