Beköszöntött az ősz borongósabb fele, de ettől még programot ilyen időben is lehet csinálni. Cikkünkben összeszedtük, hogy milyen csapatépítő lehetőségek léteznek ilyenkor.

 

Milyen egy jó csapatépítő?

Csapatépítő programokat jellemzően cégek szoktak szervezni, hogy kicsit jobban összecsiszolódjon egy-egy társaság. Ezeket lehet munkaidőn kívül és azon belül is szervezni. Célszerű azonban rááldozni 1-1 munkanapot, ugyanis egyrészt ekkor nagyobb eséllyel vesznek részt az alkalmazottak, másrészt napközben több a program lehetőség.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ebben az időszakban (hamar sötétedik és hideg van) jobban le van ülve az emberek hangulata, kevesebb a motivációja, tehát nagyobb hála övezi a munkaidőben zajló csapatépítőket.

Egy jó csapatépítő ismérve tehát, hogy sokan vesznek rajta részt, kikapcsol és feltölt.

Provident tipp: Válaszd a Provident heti kölcsönét, vagy akár a havi kölcsönét és valósítsd meg az elképzeléseidet!

Őszi csapatépítő ötletek

 

Ezeket gondoljuk végig, mielőtt belevágunk

Legyen szó kültéri vagy beltéri csapatépítésről, akkor leszünk sikeresek, ha megtaláljuk a célokhoz leginkább passzoló helyszínt és programot. Az alábbiakat kell felmérni elsőként:

  • Mi a csapatépítés konkrét célja? (Pl. változásmenedzsment, új kollégák bevonása, hatékonyabb kommunikáció stb.)
  • Milyen a csapat összetétele? (Pl. sportosak/természetkedvelők/passzívak/kalandvágyók, stb.)
  • Mekkora büdzsé van a rendezvényre?

 

Kínáljunk fel bőségesen lehetőségeket

Ha minél nagyobb részvételi számot és elégedettséget szeretnénk elérni, akkor érdemes 4-5 opciót is feldobni. Ezekről nyugodtan lehet szavazni a cégen belül akár írásban, akár szóban.

Mivel az idő már egyre kevésbé alkalmas kültéri programokra, most elsősorban beltérieket nézünk meg.

Amennyiben sportos a csapat, akkor például a következőkben lehet gondolkodni:

  • Buborékfoci
  • Lézerharc
  • Fallabda
  • Minigolf

Ezek mind érdekesebbek, eltérnek az átlag sportoktól, így jó eséllyel lesz alkalmazottjaink körében olyan, aki először vesz részt rajtuk. Amennyiben az a cél, hogy mindenki egyszerre legyen jelen, akkor a buborékfoci, vagy a lézerharc a legjobb választás. Párban jobban megnyílik az ember (és lehet váltogatni), ilyen szempontból a fallabda a nyerő. Minigolf során viszont a legkönnyebb társalogni mind közül.

Ha inkább az elmét igénybe vevő programok fekszenek a csapatnak, akkor például ezek lehetnek ideális választások:

  • Metropolisz (egy működő várost kell felépíteni közösen)
  • QuizLab
  • Szabadulószóba (létezik már virtuális valóság verzió is az extrémebbeknek)
  • Óriáspuzzle
  • Pár perc és nyersz (több, ügyességet és kreativitást igénylő feladatból épül fel)

Ezek a lehetőségek tehát nem fizikálisan, hanem mentálisan teszik próbára a munkatársakat, így, ha alapvetően kevésbé sport-pártiakkal dolgozunk, akkor ezek közül érdemes szemezgetni.

Persze nyugodtan lehet egyszerűbb programokat is szervezni. A Provident például elvitte már pizzázni a munkatársait, de ha a társaság másra sem vágyik, mint egy kis beszélgetés, akkor jó ötlet lehet beülni valahova közösen egy pofa sörre.

Buborékfoci: egy szuper csapatépítő program és ötlet!

 

Több napos programban is gondolkozhatunk

Bár nehezebb megszervezni és nagyobb büdzsét igényel, de akár több napra is elvihetjük munkatársainkat. Közös túrázás a Mátrában, több napos táborozás, vagy később az ünnepek közeledtével akár egy welness szállodában eltöltött céges karácsony is jól sülhet el.

 

Hogyan tovább?

Miután lezajlott a csapatépítő, érdemes visszajelzést kérni. A legegyszerűbb egy anonim kérdőív segítségével. Rá lehet kérdezni arra, hogy a programmal, a hosszával és az időpontjával ki mennyire volt elégedett.

Ezeknek a segítségével már lehet finomhangolni, így egyre jobb és jobb csapatépítőket szervezhetünk. Gyakoriság terén nincs igazán recept: évi egyszer minimum érdemes, de ha belefér a költségvetésbe és élvezték a cég dolgozói, akkor nyugodtan lehet akár minden évszakban egyet szervezni.

Felkészültél egy felejthetetlen őszi csapatépítőre?