Provident
blog

Így számolj az állattartás költségeivel!

Az állattartás egy olyan felelősségteljes feladat, ami megannyi kötelességgel és pénzügyi kiadással is jár. Mielőtt döntésre jutunk feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy egy állattal gazdagítjuk a családunkat. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy mire érdemes odafigyelnünk, ha egy háziállatot fogadunk a családunkba.

Orvosi költségek

A kiadásaink listáját érdemes talán az egészségügyi ellátásokkal kezdeni, már csak azért is, mert vannak olyan tételek, melynek állattartóként kötelesek vagyunk eleget tenni. Ilyen például a chipek elhelyezése a kutyánkba, amit 2013 óta ír elő a törvény és, ha ezt elmulasztjuk, akkor akár 45 ezer forintos bírságot is vonhat maga után. A regisztrált chip segítségével könnyedén elérhetővé válnak mind az állat orvosi adatai, mind a gazdáé, így egyetlen lehúzással megannyi információt megtudhatunk az állatról.  Ennek a chipnek az ára 3800 forint, a beültetés költsége azonban állatorvosonként változó 4500 – 7000 forintot is elkéretnek a folyamatért.

Ha az állatorvosnál járunk, akkor számolnunk kell a vizsgálat díjával, ami magánrendelőkként eltérő lehet, de nagyjából 5000 – 8000 forint körüli összeggel számolhatunk.

 

Táplálás, jutalomfalatok és vitaminok

Az állatok tudatos és egészséges táplálása éppen annyira fontos, mint az emberek esetében. A kedvencünk táplálékát érdemes úgy kiválasztani, hogy odafigyelünk az állat fajára, esetenként a fajtájára, nemére, életkorára és egészségügyi állapotára is egyaránt. A tápokat csoportosíthatjuk a bennük található vízmennyiség alapján, adhatunk száraztápot vagy konzervet a háziállatunk számára. Ezeknek megvan a maga előnye és hátrányai, is mivel a konzerv magas víztartalmának köszönhetően több folyadék kerül az állat szervezetébe, ugyanakkor a száraztápban az összetevők aránya kevésbé ingadozik, gazdaságosabb kiszerelésben kapható, ráadásul az ár-érték aránya is sokkal kedvezőbb.

A prémium táp az árát tekintve nem a legköltséghatékonyabb tétel, viszont, ha a minőséget helyezzük előtérbe, akkor ez mindenképp jó választás házi kedvencünk számára. A nagyobb állatboltok oldalain akár már online is rendelhetünk, így könnyebben össze tudjuk hasonlítani az árakat, ami megkönnyíti a döntést a megfelelő táp kiválasztását  illetően, amikor a táplálásukról van szó. Egy felnőtt kutyának többféle húsból készült tápot is találhatunk.
A prémium tartalmú 4kg-os kiszerelésben kapható verzió közel 5700 Ft- os áron szerezhető be, ami 1425 Ft/kg árra jön ki. Ez ugyan gabonamentes verzió, de természetesen más teljes értékű tápból is van bőven választék. A költségeket figyelembe véve érdemes a nagyobb kiszerelést választani, mert így akár 450/kg-ért beszerezhetjük háziállataink eledelét.

A konzervek tekintetében jobban megismerhetjük a kínálatot, ha egy kicsit körbenézünk a piacon. Tény, hogy a konzervben kapható kutyaeledel kevésbé gazdaságos, hiszen például egy 800 grammos tégelyt 869 Ft-os darabáron vásárolhatunk meg, az ajánlott napi adag azonban egy 5-10 kg-os kutya esetében napi 385-650 gramm, így 1-2 étkezésre lesz csak elegendő egy dobozzal. Persze itt is kifigyelhetünk jó akciókat, és a csomag ajánlatokat, a száraztáppal a gazdik anyagilag is jobban járnak.

A jutalomfalat kiválasztását épp olyan gondosan kell, ahogyan maga az eledelüket is ebbe a kategóriába sorolandó fogtisztító is, ami ugyancsak elkélhet minden házi kedvenc számára. Ezeknek a termékeknek is jócskán megkérik az árát, de cserébe itt választhatunk a kimért opciók közül, így spórolhatunk is, ráadásul a „juti falatokat” is tudatosabban használjuk fel, nem osztogatjuk úton-útfélen.

 

Az állatainknak akár mi magunk is főzhetünk, ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy nem kizárólag azzal etethetjük az állatot, amit mi magunk is fogyasztunk, a maradékot is beleértve.

 

Fekhely, póráz, játékok és egyéb kiegészítők

Az fekhely és az állat „háza” kapcsán könnyedén lehetünk kreatívak, némi tudással, elképzeléssel és hozzáértéssel akár mi magunk is összerakhatunk egy kis kuckót a kedvencünknek, ami pénztárca barát megoldás lehet. Ha azonban erre nincs lehetőségünk vagy kapacitásunk, meg is vásárolhatjuk a kisebb-nagyobb állatokra specializálódott üzletekben!

Attól függően, hogy mekkora állatról van szó, nagyjából 12 ezer forinttól egészen 35 forintig lehetőségünk van fekhely kiválasztására, de a határ persze itt is a csillagos ég, így érdemes figyelemmel követni az akciókat!

Az állatok kiegészítőit illetően a póráz olyan darab, amit semmiképpen nem szabad mellőznünk vagy félvállról vennünk. Szerezzünk be egy nyakörvet, egy pórázt valamint egy hámot is! Annak ellenére is, hogy már chippel szükséges ellátni az ebeket, a nyakörvön lógó bilétába is írjuk bele a gazdi(k) nevét és elérhetőségét is. Az ilyen jellegű kiegészítők már szerencsére nem kerülnek olyan sokba, párezer forintért már beszerezhetjük őket, és egészen széles palettából válogathatunk.

Az állatoknak érdemes játékot is vásárolni, hiszen szeretnek ők is új dolgokat felfedezni, játszani! Ezt is már párezer forintból beszerezhetjük, de tökéletesen megfelelnek a célnak a régi, nem használt plüssök is, nagyon élvezni fogják így is úgy is!

 

Készen állsz a felelős állattartásra és az azzal járó anyagi vonzattal?