Provident
blog

Szervezz szilveszteri bulit okosan!

Lehetséges, hogy vérmérsékletének megfelelően mindenkinek más és más elképzelés él a fejében a „jó buli” fogalmáról. Ám az szinte biztos, hogy valamennyien ezt tekintjük az elmúlt évből az új esztendőbe való átmenet legszórakoztatóbb formájának! A házigazda szerepe ritkán hálás feladat, de elkerülhetetlen, hogy időnként magunkra vállaljuk. Akad azonban pár trükk a tarsolyunkban azok számára, akik idén önként vagy közösségi nyomásra vállalták, hogy megszervezik baráti körüknek a szilveszteri partit.

Meghívás

A közösségi média térhódításának köszönhetően ma már 10 perc alatt értesíthetjük a meghívottakat az eseményről, ezzel ritkán okoz problémát. Arra azért figyeljünk, hogy mindig akad 1-2 ember, aki idegenkedik az éppen használt platformtól, ezért őket más csatornákon keresztül kell elérnünk. Sok kellemetlen szituációt elkerülhetünk, ha előre jelezzük, hogy nem látunk szívesen olyan vendégeket a bulin, akikkel még nem találkoztunk, és a +1fő kikötést is komolyan gondoljuk. Ennek megfelelően érdemes alaposan végiggondolni, hogy hány ember fér el kényelmesen a lakásban: mindig lesznek lemondások, és a buli ideje alatt is gyakori a jövés-menés, de korlátozások nélkül könnyebben beállhat a „szardínia effektus” az otthonunkban, mint gondolnánk.

 

Dekoráció és kellékek

Aki kellően kreatív, az a fenntartható fejlődés jegyében újrahasznosíthatja a karácsonyi díszítést. Szilveszterkor is minden a csillogásról szól, csak az olyan tematikus elemeket kell elhagyni, mint az angyalkák vagy a fenyő. Apropó: a karácsonyfát viszont kötelező eltávolítani! Akármilyen visszafogott a társaság, elég egy rossz mozdulat a pezsgőzés után, és borul minden. Néhány farsangi kellék is előkerülhet még a hivatalos szezon előtt, ha vevő a beöltözős mulatságokra a csapat. Érdemes a nappaliban egy nagy, üres területet hagyni a táncoláshoz (vagy legalább az éjféli koccintáshoz), ahogy a konyhát is annak megfelelően kell előkészíteni, hogy valószínűleg a buli egyik központi helyisége lesz. A pirotechnikai kellékeket, mint a petárda vagy a tűzijáték, inkább hanyagoljuk: az előbbit érdemes teljesen elfelejteni, utóbbit pedig elég, ha a tévében látjuk.

 

Provident tipp

Kellemetlen mértékben megcsappantak anyagi erőforrásai az ünnepek után? A Provident személyi kölcsöneivel könnyedén és hatékonyan orvosolható a probléma! Részletek: https://providentonline.hu/kolcsonok/provident-kolcson/

 

Étel, ital

Nem kell hatfogásos vacsora! Snack, mártogatós krémek, hidegtál: ezekben érdemes gondolkodni, ha úgy akarjuk kivívni vendégeink elismerését, hogy az idegrendszerünket is megkíméljük közben. A lényeg, hogy előre elkészíthető fogásokban gondolkodjunk, így nem szakad ránk minden feladat egyszerre. Húsevő barátainkat egy jó tatár beefsteak, a könnyedebb, vegetáriánus fogásokat kedvelő ismerőseinket pedig egy isteni avokádókrémmel vehetjük le a lábukról. Ital tekintetében a legszerencsésebb, ha csak az éjféli koccintáshoz szükséges pezsgőről plusz némi üdítőről gondoskodunk mi, és megkérjük a vendégeket, hogy hozzanak egy-egy üveg bort vagy azt, amit ezeken felül szívesen fogyasztanának.

 

Zene és játékok

Amennyiben nem szeretnénk, hogy folyamatos problémát jelentsen, vagy azt, hogy egyetlen ember vegye át felette az irányítást, jobban tesszük, ha buli alatti zenét is előre kiválasztjuk. Kérjünk meg minden vendéget, hogy küldjön egy-két számot, amit szívesen hallana az est folyamán. Ezekből egyrészt rögtön készíthetünk egy lejátszási listát, másrészt képet kaphatunk a „közönség” ízléséről, az elvárt hangulatról, így a parti további részét is könnyebb lesz megtervezni. A zene mellett még a játék képes rengeteget dobni a hangulaton. Ez lehet klasszikus társasozás vagy kártya, ha azt szereti a csapat, de készülhetünk kifejezetten szilveszteri feladattal is. Készítsünk kártyácskákat, melyeket a vendégek kiegészíthetnek: „Ebben az évben ezzel a rossz szokással szeretnék felhagyni”,  „Ebben az évben erre a személyre szeretnék a legjobban hasonlítani”, „Ebben az évben ezt szeretném megtanulni”, és így tovább (minél kreatívabb és viccesebb, annál jobb). Töltessünk ki mindenkivel két cetlit érkezéskor, aztán gyűjtsük őket össze egy kalapba. Amikor már mindenki megérkezett, kezdjük el kihúzni a kalapból a kitöltött kártyákat, és találjuk ki közösen, hogy ki írhatta az adott kívánságot. Garantáltan jól fogunk szórakozni!

 

Ti is várjátok már a szilveszteri bulit?