5 ok, amiért itt az ideje egy új gardróbszekrényt beszerezned

Te is örökös harcot vívsz azzal a jelenséggel, hogy a szekrényedben csak gyűrődnek a ruhák, mert sehogy sem férnek el? Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amit neked is érdemes figyelembe venned, ha úgy döntöttél: itt az ideje egy új gardróbszekrényt beszerezni!

Több hely

Alapvetően két dolog határozza meg, hogy milyen méretű gardróbot vásárolsz: az egyik, hogy mennyi holminak kell elférnie benne, a másik pedig, hogy mekkora a rendelkezésre álló hely. Ha az akasztós és pakolós részt, valamint a fiókokat és a polcokat kreatívan használod, akkor gond nélkül elférhet a cipőktől az ágyneműn át a télikabátokig minden.

Az is szempont, hogy beépített vagy különálló bútort szeretnél, mert utóbbit egy költözés alkalmával könnyebben tovább viheted. Ezzel szemben a beépített változat kevesebb anyagból készül – emiatt olcsóbb is lehet -, mégis faltól falig ki tudja tölteni a teret, ha éppen ezt szeretnéd.

Gardrób

Praktikus elrendezés

Hiába van egy nagy szekrényed, ha csak egy tátongó üresség fogad belül. Éppen ezért a legjobb, ha leülsz és a legapróbb részletekig gondosan megtervezed, minek hol lesz majd a helye. Ha így teszel, akkor olyan praktikus funkciókkal gazdagíthatod a gardróbodat, amik a hétköznapokon nagy könnyebbséget jelentenek majd. Ilyen lehet például a beépített, lenyitható vasalóállvány vagy egy külön kis rekesz a porszívónak.

A nehezen elérhető, magasabb helyekre kerülhetnek a nem mindennap használt dolgok, mint például a táskák és utazóbőröndök, a vendégtörölközők és az ágyneműhuzatok.

Provident tipp: Válaszd a Provident heti kölcsönét, vagy akár a havi kölcsönét és valósítsd meg az elképzeléseidet!

Kényelmi funkciók

Egy gardróbban rengeteg holmi foglal helyet, ezért ha éppen keresel valamit, jól jön, ha egy beépített világítás gondoskodik róla, hogy ne a sötétben kelljen tapogatóznod. A legjobb, ha ajtónyitásra automatikusan felkapcsolódik egy LED-világítás.

Nemcsak a ruhák összeválogatását könnyíti meg, ha egy egész alakos tükör is található az ajtó belső oldalán, de az önbizalmadat is megtámogatja, ha látod az indulásra kész külsődet, hiszen így nem kell azon gondolkodnod, vajon tényleg jól áll-e az a szoknya és passzol-e a cipőhöz.

Gardrob tükörrel

Új dizájn

Egy nagy bútordarab a szoba meghatározó eleme, ezért ha újragondoltad a lakás stílusát, a régi szekrény is cserére szorulhat. Modern terekben remekül mutatnak a világos, fényes felületek, míg a klasszikus vonal képviselőinek a fa felületek fogják megragadni a fantáziájukat. Persze itt sem kell megállnod, hiszen ma már színes és mintás ajtókat is választhatsz, ha éppen ezek passzolnak legjobban az elképzelésedhez.

Nagyobb hely a szobában és a szűk helyeken

Ha meguntad, hogy számtalan kis tárolóhelyről kell összevadásznod outfited darabjait és már nem igazodsz ki a komódok és ágy alatti tárolók rengetegében, akkor itt az ideje, hogy végre egy helyen tudd az összes kiegészítőt, cipőt, táskát és kabátot.

A jó rendszerezés titka, hogy az akasztós és az összehajtogatható ruhák is az őket megillető helyre kerülhessenek – természetesen évszakok szerint -, míg a zoknik, fehérneműk, kendők és egyéb kiegészítők rekeszekkel tagolt fiókokban sorakoznak.

A gardróbszekrény ideális esetben a hálószobában foglal helyet, de ha kicsi a tér, akkor az előszobában is praktikus megoldást jelent egy tolóajtókkal felszerelt bútor, így a szűk tér problémáját is kipipálhatod.

Felkészültél, hogy új gardróbbal gazdagítsd otthonodat?