A téli varázs nem csak decemberben az ünnepek körül tombol, hanem a sivárabbnak és szürkébbnek ható hónapokban, januárban és februárban is egyaránt. Ha szeretnétek ti is programokban és közös élményekben gazdagabban tölteni a hidegebb hónapokat, akkor olvassátok végig cikkünket, amiben összegyűjtöttük, hogy mit érdemes kipróbálnotok, megcsinálnotok, vagy éppenséggel hova kellene ellátogatnotok közösen a családdal vagy a pároddal!

1. Szánkózás, síelés akár itthon is!

A havazás egyelőre ugyan még várat magára, de a tél folyamán remélhetőleg találkozunk majd hófödte tájjal, ha máshol nem, hát a magasban elterülő vidékeken! Látogassunk el a Mátrába vagy éppen a Veszprém megyében található Eplénybe és próbáljuk ki a sípályát, szánkózzunk, élvezzük a tájat! Ha pedig végre hó fedi majd be Normafát, feltétlenül keressük fel ezt a helyszínt is!

 

2. Korcsolyázás!

A budapesti Városligeti Műjégpálya hatalmas élmény lehet kicsiknek és nagyoknak is egyaránt! Hangulatos környezetben fedezhetik fel és próbálhatják ki magukat a jégen az ide látogatók, ugyanakkor számítani kell rá, hogy a téli hónapok egy részében (december 23-tól január 5-ig) kiemelt árú jeggyel korizhatunk csak, ami diákok esetében 1500 forintot, felnőtteknek 2500 forintot jelent. Találunk azonban még más korcsolyázási lehetőséget is a városban, ahol akár ingyenesen is csúszkálhatunk, ilyen éppenséggel a Bálna, a korcsolyapálya a Bazilikánál, Óbudán a Fő téri jégpálya vagy éppen a Müpa jégpályája.

 

3. Termálfürdőzés és wellness

Magyarországon szerencsére számtalan helyen ejtőzhetünk a meleg termálvízben és élvezhetjük áldásos hatásait. Szabaduljunk ki a mókuskerékből és lazítsunk a családdal az évvégi hajtást követően egy wellness hotelben vagy egy olyan városban, ahol lehetőségünk nyílik termálvízben lubickolni. A termalfürdő.hu kifejezetten olyan oldal, ahol nem csak a legjobb helyeket gyűjtötték össze, de le is szűrhetünk rájuk és kereshetünk is közöttük, ahogyan arra is van lehetőség, hogy részletes tájékoztatókat olvassunk el.

 

4. Fedezd fel Budapest varázsát!

Budapest varázslatos látképe és programjai ideális választássá teszi egy egésznapos családi kirándulásra a várost. Érdemes ilyenkor bejárni a kiállításokat, lessük meg például a Magyar Természettudományi Múzeumban a dinoszauruszok korát bemutató kiállítást Magyarországon, a Szépművészeti Múzeumban az ókori Egyiptomról szóló kiállítást, de a gyerekek számára érdekes lehet a Láthatatlan Kiállítás is, ahol kipróbálhatják milyen az, amikor elveszítjük az érzékeinket.

Készen állsz a téli programokra?