Készíts testradírt otthon!

Készíts testradírt házilag!

Egy kis felfrissülés mindig jól esik, és ez nincs másként akkor sem, ha a bőrödről van szó! A testápolás minden évszakban fontos, de tavasszal különösen érdemes figyelmet fordítanod rá, amikor a téli sok ruharéteg után végre újra szoknyába, kisruhába öltözhetsz. Testradír házilag is készíthető és egy otthon kevert, nyugtató arcradírral sem lőhetsz mellé – bőrápolási és hidratálási tippek következnek!

Spórolj a kozmetikumokon!

 

A bőr megnyugtatására szuper megoldást jelent a házi bőrradír, ami a pénztárcádat is kíméli, hiszen nem kell sokat költened előre elkészített kozmetikumokra. Filléres, már otthon amúgy is megtalálható alapanyagokból készítheted el a bőrödnek felfrissülést jelentő krémet, amit később akár ajándékba is adhatsz barátnőidnek. Remek bőrradír készíthető cukorral, sóval és őrült kávéval is, nézzük, hogy melyikkel mit csinálj!

Készítsd el otthon!

 

Kávés-fahéjas-cukros testradírt készíthetsz a felsorolt alapanyagokból és egy kis olívaolajból úgy, hogy negyed bögre cukrot, ugyanennyi őrölt kávét, fél evőkanál őrölt fahéjat összekeversz, majd körülbelül 2 evőkanál olívaolajat adsz hozzá. Ha nem elég jól kenhető a masszád, akkor tegyél még hozzá kevés olajat.

Érdemes a kádban, zuhanykabinban használnod a testradírt, mert így nem csepegtetsz össze az olajjal semmit, és azonnal le is moshatod. Szuper előnye az így elkészült testradírnak az is, hogy akár hetekig eláll, ha lezárt edényben tárolod.

Használd a kávét másképp!

 

Válassz az otthon elkészíthető, természetes kozmetikumok közül, és készítsd el az arc- és testradírként egyaránt használható kávés krémet olívaolajból és őrölt kávéból. Az olaj hidratálja bőrödet, az őrölt kávé szemcséi pedig az elhalt hámréteget távolítják el. Ez a fajta test- és arcradír a kávénak köszönhetően serkenti a vérkeringést, így a pattanások és a narancsbőr elleni küzdelemben is szuper hasznos lesz.

Provident tipp

 

Ne felejtsd el, hogy bőrödet belülről is hidratálhatod! Igyál sok vizet, legalább napi 2-2,5 litert, egyél lédús gyümölcsöket, sok zöldséget, amik a szervezeted méregtelenítéséhez hozzá járulnak. Ha egészséges a tested, az a bőrödön is meglátszik majd.

Mindenképp jól jársz!

 

A házi készítésű kozmetikumok nemcsak pénztárcabarát megoldást jelentenek, hanem minden olyan káros anyagtól mentesek, amik az előre elkészített termékekben megtalálhatók.

Testradír házilag citrommal és sóval is készülhet: fél bögre tengeri sóra, 1 teáskanál olívaolajra, 1 citrom reszelt héjára és fél citrom facsart levére lesz szükséged. A sót keverd össze az olajjal, add hozzá a citromlevet és a -héjat, és jól keverd össze egy villával.

Ezt a testradírt a citromlé miatt érdemes hűtőben tárolnod, hogy sokáig, akár hetekig is használhasd.

Neked is van bevált módszered arc- vagy testradír készítésére? Oszd meg velünk kommentben!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. / A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Kapcsolódó cikkek:

Így óvhatod meg a bőrödet nyáron is
Top szépségápolási trükkök, amikkel egész nyáron tündökölhetsz
2 dolog a konyhádból és már el is felejtheted a pedikűröst!
Új hajszínre vágysz? Változtasd meg természetesen, fillérekből!
10 hiba, amit sminkelés során elkövethetsz